슬픈

talán még soha nem voltam ennyire mélyen.
ez egyre rosszabb lesz.
lassan nem fogom tovább bírni.
mit kezdjek magammal komolyan.... ?
elveszítek mindenkit.
.
.
annyira vágyok arra, hogy valaki meghallgasson.
mellém álljon.
velem maradjon.
mégis....
én lököm el az embereket..?
vagy maguktól mennek el.
pedig tényleg... tényleg próbálkozok.
.
.
.
.
ez már beteges.
BETEGES.
amikor fizikaórán random elkezdenek ömleni a könnyeim.
amikor töriórán rám tör az érzés....
hogy vagdossak.
és olyan nehéz kibírni.
.
.
.
aztán elveszítem lassan önmagamat.
.
.
.
olyan nehéz lenne erről valakinek beszélni.
még a pszichológusnak sem tudok.
pedig az biztos segítene.
.
.
.
.
remeg a gyomrom.
tiszta ideg vagyok.
csak az nyugtat meg, ha kárt teszek magamban.
.
.
hát senki nem hallja, hogy segítség kell...?
.
.
miért hagytok egyedül?
annyira kurva jó, hogy átbasztok.
elmentek.
elfelejtkeztek rólam.
.
.
.
nagyon fáj.
.
szomorú vagyok.
depressziós.
és lassan teljesen összetörök.
.
.
.
mert ugye....
.
nem akkor hal meg valaki igazán, amikor fejbe lövik vagy elvágják a tokát.
hanem amikor elfelejtik.
.
.
baibai.