2014. vázlat
amikor mindenki tart valamerre, leginkább felfelé, és te mosolyogva nézed őket, örülsz a sikerüknek. azonban egyszer csak feltűnik, hogy az alakok egyre kisebbek lesznek, mintha távolodnának, és csak akkor realizálódik benned a valóság: te ott ülsz a gödör alján egyedül, de mivel a mások boldogságával törődtél csak, hátramaradásod túl későn tűnt fel.
és most kapkodsz, kaparod a falat, szeded a gyógyszert, pánikolsz, széthasítod a bőrödet, egymás után döntöd le a feleseket, de az az üresség, amit a sok elajándékozott érzés hagyott benned, amiket valójában mások boldogságához adtál hozzá, ezzel kiölve a melegséget a saját mellkasodból, na, azt az ürességet már soha nem fogod tudni betölteni.
csak mosolyogsz, hogy legalább amikor néha visszatérnek, bármiféle rossz érzés nélkül hagyhassanak megint egyedül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése